Hazai klánok: 7th interjú
2008. október 15. szerda, 01:21

Az előző interjúm után, ma egy újabb magyar klánt próbálok bemutatni egy interjú keretein belül. Rájuk az SHS szerverén bukkantam, ahol tömegesével rajzottak, ezért gondoltam, megkeresem őket is a gúglén. Rövid keresgélés után rájuk is bukkantam a http://binorweb.extra.hu/ weboldalon. Boxer a vezetőjük, és a klán neve 7th Cavalry Regiment.
Üdvözöllek! Kérlek, árulj el pár bizalmas információt az olvasóknak magadról, honnan jöttél, mióta játszol BF el? Mindig is ez volt a kedvenc játékod?
Balassagyarmaton lakom, 36 éves vagyok (tegnap óta), és ONLINE közösségekben ennek a játéknak köszönhetően kezdtem el forogni. A BF2 2005-ös megjelenése előtt már a demóval játszottunk, próbálkozás szintjén, de már akkor magával sodort.
2005 nyarán megjelent, megvásároltam, majd 2005 októberében csatlakoztam a 7th Cavalry Regiment klánhoz. Próbaidő, gyakwarok.. meg minden, ami ezzel jár.
Ha jól tudom most már a 7th Cavalry Regiment vezére vagy, kérlek mutasd be a klánodat pár mondatban. Honnét jöttetek, hová tartotok, esetleg vannak-e céljaitok.
A játék megjelenésekor már javában élt a klán, mely az eX -ből alakult. Számos (és főleg) nemzetközi viadalon vettünk részt, kissebb-nagyobb sikerrel. Aztán több külső tényezőnek köszönhetően (költözések, család...stb.) a klán kezdett szét hullani, olyannyira, hogy a 20-25 aktív tagból maradtunk 5 -en, ráadásul mind a "friss" húsból. Mi is inkább csak publikoltunk, de általában mindíg együtt...
Akkor most már a csapatotok teljesen átváltott a FUN részlegre? Nem is terveztek újabb versenyeken részt venni? Egy kicsit mesélnél a 7th sikereiről? Milyen versenyeken indultatok?
A kérdésedre válaszolva, NEM, nem mondhatnám, hogy csak publikolunk. Jelenleg a toborzás ideje alatt egy állandó partnerünk van az klán személyében, melyet szeretnék itt külön megköszönni, velük szoktunk baráti mérkőzéseket szervezni akár szabályokkal korlátozva, de volt rá, és lesz is még példa extrém pályákon történő kisebb-nagyobb csatározásokra. Az elért eredményei a 7th -nak egy CB 4. helyezés CON. 8vs8 -ban, egy Definitive Leagues 2. helyezés CON. 8vs8 -ban, és egy 3. helyezés a 2006-os (pénzdíjas) LanParty-val egybekötött Battlefield találkozón. Meglátásom szerint a klán mire teljesen összeszokik az a következő év lesz, akkor már talán elindulhatunk a CB-n Definitive Leagues -ban vagy más szervezetek által rendezett versenyeken. Szeretném elérni, hogy egyaránt ki tudjunk állni infantryban és conquestben.
Mivel már nagyon régóta játszol Battlefield-el, sokat láttál és megéltél a harcmezőkön. Mint láthattad, jönnek-mennek kezdeményezések, klánok, versenyek. Esetleg pár mondatban tudnád jellemezni a volt, és a jelenlegi BF közösséget, már ha létezik ilyen.
Van egy "ősközösség" a battlefield -en belül, akik nagyon összetartóak. (Lásd SG) Féktelenek, pimaszok, ("köcsögök") viszont nagyon jó fejek. Mindig van utánpótlás. Az esetek többségében a rosszul, ill. a jól megfogalmazott kérdéseken múlik az "új" scene beilleszkedése. Na meg ott vannak az "újgazdag" kecsegek, akik csak azért vesznek kilóra BF2 CDkey-t, hogy minden féle cheat-et kipróbáljanak. Ez szokott irritálni.
Utóbbi időben a hazai versenyek, rendezvények kihaltak, ha valaki egy nívós rendezvényen szeretne részt venni, akkor sajna Németországba kell utaznia. Ott viszont még rendeznek komoly pénzdíjas versenyeket. Szerintem PC-re a BF2-höz hasonló játék hiánya, egyre inkább kezd megmutatkozni. Stagnál a scene (De majd talán a BF3 orvosolja ezt az állapotot).
Szerinted van jövője a Magyar Battlefield -nek az FRX csapat levonulása után? Tudtommal ők érték el a legjobb eredményeket Clan Basen pár éve.
Az FRX egy fogalommá vált az országban. Az álltaluk elért sikerek szerintem nem elhomályosítják a mögöttük elhelyezkedő klánok eredményeit, hanem éppen, hogy (mint egy világítótorony) iránymutatóak. Tisztelem őket az elért eredményeikért, tisztelem őket a becsületes játékukért! Hiszen a CB-n az egész magyar közösséget képviselték! Én büszke vagyok, hogy volt egy jó pár warunk velük. Visszakanyarodva az eredeti gondolatmenetre, szerintem nem befolyásolja negatív értelemben.
Akkor van remény, hogy páran észreveszik ezt a világítótornyot és elindulnak a nyomvonalon?
Minden bizonnyal! A BATTLEFIELD örök! A siker bármelyik klán előtt ott lebeg. A kérdés csak az, hogy meri-e megízlelni...
Szerinted mennyien játszanak Kicsiny hazánkban ezzel a játékkal, és te megközelítőleg mennyi embert ismersz?
Egészen pontosan jelenleg az országban 679 regisztrált, aktív játékos van. (http://bf2s.com/rankings/score/hu/14) Ebből a felével biztos játszottam már többször is. Egy kisebb hányada rétegjátékos, tehát inkább a modokat részesítik előnyben, (én az alapot) A felét biztosan ismerem. Bár személyesen nem sok embert, sőt szinte senkit! Játékon belül és a TS-en viszont a társaság felér egy második családdal.
Hol szoktatok játszani, vannak kedvenc szerverek esetleg? A fórumban írtad, hogy terveztek ti is szervert indítani külföldön, valami bővebb infót kaphatunk esetleg erről?
Jelenleg az a "főhadiszállásunk". Általában ott játszunk. A szerver, amit indítanánk London -ban helyezkedik el. Egy amerikai vállalkozás HYPERNIA által üzemeltetett számítógépről van szó (komplett gép). Ez annyiból előnyös, hogy mi állítjuk be a játékok számát, a slotok számát a gépen. Míg egy általános slotbérletnél egy gépen akár 15-20 szerver is van indítva (kb.:600 ember), addig a mi gépünkön csak annyi ember van, amennyi slot be van állítva az adott játékra. (Pl.: BF2 ranked 40 slot + BFHeroes 32 slot az összesen 72 ember egyidőben a gépünkön.) Mégse 600... :) A szervert még október elején elindítjuk, és igazodni fogunk az szerveréhez. Mikor náluk Inf. megy akkor minálunk Con. és fordítva. A slotok számát 40 főre tervezem 64-es mapokon. Az még nem a hetelésről szól, de lehet eredményeket is elérni (nem lesz hamar vége a köröknek). A szabályok már meg vannak fogalmazódva bennem, köszönhetően a jelenlegi általános szabályok miatt, másrészt korábban a 7th üzemeltetett egy magyar ranked szervert egy éven át, ...de ezek a szabályok majd csak később lesznek publikusak.
Miért nem Magyarországon lenne ez a szerver?
Felvettük a kapcsolatot az EA-val, miszerint ranked jogot szeretnénk az itthon beüzemelt nonprofit szerverre, küldtünk nekik referenciákat is a klánról, ...de sok esély nincs rá, hogy kiadnák nekünk ezt a jogot. Ha esetleg mégis, arról pedig minden játékos értesülni fog.
Mi a véleményed a Battlefield jövőjéről? Ugyebár van nekünk Bad Company -nk amivel PC -sek nagyon nem tudnak játszani, de talán jön a BF3.
Annyira titokba vannak burkolva a fejlesztők új munkái, hogy a BF2 megjelenése előtt nem voltak az emberek ennyire beindulva. Rengeteg a találgatás a BF3 -al kapcsolatban, és senki sem tud semmi biztosat. (elvileg ebben az évben jönne, de szerintem ez is csak egy kacsa). Se egy hivatalos infó, se egy kilopott screenshot, se semmi... Épp ezért tartja lázban a közösségeket ez a "dolog"! Konzolra megjelent a Bad Company, nekünk csorog a nyálunk. Ázsiában piacra dobnak szintén csak konzolra egy másik BF "klónt", nekünk ismét csak csorog a nyálunk. Hamarosan történni fog valami, mert már akkora lehet a nyomás (mármint a találgatások terén) a fejlesztőkön a BF3 -al kapcsolatban, hogy hamarosan meg fognak törni!
A próféta szóljon belőled!
Hasonló módon előző alanyomhoz (vferi65), neked is van már családod. Mindenképpen érdekelne, hogy összefér-e a játék az otthoni teendőkkel? Mennyit játszol?
A munkámból kifolyólag elég sokat vagyok itthon, és a gépen. Saját magamról tudom, hogy milyen romboló hatása van a számítógépnek. (Mentálisan, fizikailag...stb.) Ezért nem is nagyon szoktak a gyerekek idehaza gépezni. Annyit csak, amennyit muszáj! Tisztában vagyok vele, hogy sokat vagyok a hálón, de mi így is szeretjük egymást! A mindennapos dolgokban mindig együtt vagyunk. ...jóban,rosszban egyaránt!
Átlagosan napi 3-5 órát játszok a BF2-vel, főleg az esti órákban. Főleg a fiam kedvéért. 12 éves, de nem engedem, hogy ilyen játékokkal játsszon. Van neki TRAINZ2004, kamion szimulátor, rengeteg ügyességi és logikai játék telepítve. És milyen érdekes... amikor azokkal játszik, nem is hiányzik neki a BF2 vagy bármi más erőszakos játék!
Visszakanyarodva kicsit a hazai témához itt a TotalGaming -nél nagyon foglalkoztat minket az E-sport; szerinted van jövője ennek Magyarországon?
Szigorú szabályokkal (értem ez alatt a kordában tartott klánokat) és pénzdíjas versenyekkel lehetne színvonalas e-sport rendezvényeket lebonyolítani hazánkban is! De kérdem én, ki tudná ezt levezényelni??? Ki lenne az az egyetlen ember, akinek a kezében összefutnának az események szálai??? Ki merne a kis hazánkban ekkora kockázatot felvállalni??? Szerintem senki! Szervezés minimum 1/2 év, szponzorok felkutatása, szerződések, jogi egyeztetések, helyszín jó helyen, jó időben... stb! Ha esetleg lesz ilyen, mindenképp szólj! :)
Szólni fogok ígérem ! Az utolsó kérdések közt szeretném bevezetni az, hogy alanyaim ajánljanak egy klánt, akit ismernek, és tudják, hogy léteznek, interjú alanynak. Tudnál így kapásból mondani egyet?
Én állati kíváncsi lennék (és ezt halálosan komolyan írom) a [pyro] "klán" leaderének a nyilatkozatára.
Azt tudom, hogy utálják átrágni magukat ezer soron az olvasóink, ezért végszó gyanánt belefér bármi, öntsd ki a lelked!
Amíg a föld kerek, mindig lesznek Frag-ek. Így vagy úgy, de lesz BATTLEFIELD is, és abban is biztos vagyok, hogy az elkövetkező játékban (legyen az a BF3, legyen, legyen!!!) sok-sok régi játékossal fogunk újból összefutni. Olyanokkal is, akik épp téli álmukat alusszák! Remélem mi is ott leszünk! ...de addig is GO KARKAND!
Akkor nem maradt más hátra, minthogy megköszönjem az interjút neked, Találkozunk a harcmezőkön!
Én köszönöm a lehetőséget, és mindenképp találkozunk!
Forrás: http://www.totalbf.hu






Yah! :X :X :X :X :X :X