BFG vs HUN eredmény
Írta: Yeti 2008. december 16. kedd, 12:16
Túl vagyunk a BFG (Battlefield Gotland) elleni meccsen is. Nem ért senkit se meglepetésként, hogy a svédek csapata jóval keményebb ellenfél volt, mint az angolok. Az eredményekből is ez tűnik ki. Sajnos Dalian Plant-on hiába sikerült a megbeszélt taktikát kivitelezni, skillben jobb volt az ellenfél, így a 2. térképnek -237 ponttal indultunk neki.
Természetesen az account szerver ekkor adta meg magát, így rögtön - 2 játékossal futottunk neki a pályának. Sarqhi Peninsulán támadó oldallal kezdtünk (MEC). Egy nagyon szép támadással sikerült rögtön Hotelt megszerezni, majd nem sokkal utána a City Entrance pont is a miénk lett. Igyekeztünk beszorítani őket TV-re, de a középső területen elég sűrűn váltakoztak a zászlók. A nagy harcból, a magyar csapat került ki győztesen, 96 pontunk maradt, mire az ellenfél ticketje elfogyott.
Sajnos a kör végén ismét emberek szakadtak le, a többiek meg nem tudtak még mindig fellépni, így tekintélyes emberhátrányba kerültünk. 32 katona helyett, már csak 25-an maradtunk. City-nél 3-an maradtunk védők összesen, de addig nem tudtak bejönni, ameddig Hotelnél és TV-nél nem kellett segítség. Erőinket átcsoportosítottuk, így tulajdonképpen Construction Site-ig akadálytalanul tört előre a BFG csapata. A cél az volt, hogy TV-t semmiképpen nem veszthetjük el. Egy erős TV támadás miatt, még több védőt csoportosított a commander a TV védelmére, így Hotelt nem tudtuk megvédeni, és Construction Site-ot is elbuktuk. A meccs második felében a TV-t védtük, amelyet az ellenfél nagy erőkkel támadott. Kitörni a pontról már nem nagyon tudtunk, mert minden menekülőutat ellenőriztek. Sajnos az emberhiány és az ellenfél ereje miatt, szép lassan lepörögtünk, így 150 pont maradt a Battlefield Gotland csapatának. Így összesen 387 - 96 -re győztek.
A problémák ellenére egy jó meccset játszottunk, egy neves és erős ellenféllel. Ha nincsenek account problémák és teljes létszámmal tudunk küzdeni, még talán egy egál eredményt is ki tudtunk volna sajtolni, mert a magyar csapat mindent megtett a siker érdekében, mindenki a legjobb formáját igyekezett hozni, annak ellenére, hogy szó szerint még az ág is húzott minket. (Nem kell rosszra gondolni! :D)
Köszönjük a résztvevőknek a küzdelmet, a Vérszomjas Nyulak-nak a szervert, Sydacnak a taktikát, meg még azoknak akik javítgatták: atwe, Yeti, vferi, Sturm, Boxer...
-
2008-12-16 13:37:21 |Author| KTC
-
2008-12-16 13:44:25 |Registered| Jeff_JN
Grat mindenkinek a küzdelemért!
Sikerült mind a 4 kört megnéznem, az első kettőt Szandra mellől, a második kettőt Yeti szemszögéből amit Xfire-n közvetített.
Rengeted észrevételem lenne, de úgy gondolom, hogy méltatlan lenne azokkal szemben akik megtettek mindent.
Előre tekintve inkább majd megteszem észrevételeimet a következő mérkőzés előtt.
Egyetlen gondolatot szeretnék most csak megosztani mindenkivel. Ez javaslat és nem kritika. Kellene egy favorit map vagy akár ketö is. Törekedni kéne olyan mapra vinni az ellent amin "eltéved".
-
2008-12-16 13:58:18 |192.100.130.xxx| badsex - re:
Ha ennyire "rákészülnénk" és lenne egy favorit mapunk, akkor máe nem lenne ennyire "funwar" jellege szerintem. Én személy szerint örülnék ha a Hordásokkal sem mindig az infantry mapokon kellene nyomni. Már olyan rég játszottam egy jó kis Dragon Valley-t vagy Fushee Pass-t...

-
2008-12-16 14:06:06 |171.19.10.xxx| Running
Jaja, tényleg elég unalmas mindig talpalni. Nekem mind1 milyen járművem van, úgy gondolom mindenben tudok egy Csillagközi námber ván szintet hozni. :woohoo:
-
Running írta:Jaja, tényleg elég unalmas mindig talpalni. Nekem mind1 milyen járművem van, úgy gondolom mindenben tudok egy Csillagközi námber ván szintet hozni. :woohoo:
vagy elüttetni magad velük
Battlefield Játékok







![]() | Ma | 347 |
![]() | Tegnap | 724 |
![]() | Héten | 2284 |
![]() | Hónapban | 19313 |
![]() | Összesen | 251696 |






























a jókívánságokból lemaradt a bf3 B)